Egy díszített, dohos és legalább 40 évet dohányfüstben álló szekrényt újítottam fel. Nem szerettem volna a formáit megbontani, vagy bármilyen optikai változtatással befolyásolni. Direkt kihasználtam a robosztus termetét. A bútorfestés nem mindig csak a bútor átfestéséről szól. Szeretek új anyagokat kipróbálni, így tapétáztam a hátfalat, a színvilágot is meghatározva. Szeretem az egyedi, sérült bútorokat, amik bármilyen változtatás után új köntösben, hihetetlenül betöltik a teret. Ez a darab pont ilyen.
Bútorfestés kezdeti lépése
Így indult. A műhelyemben mindent pakoltam bele, rá és mellé. Egyébként funkcióját tekintve nem töltötte be a szerepét, ezért is változtattam ruhás szekrénnyé. De hogyan is kezdtem a bútorfestést? A dohos szag miatt ecetsavas vízzel mostam át kétszer. Aztán szódabikarbónás és végül ecetes vízzel mostam át. Így minden szennyeződés, szag és kártevő is eltűnt belőle/róla.
A közéső polcot eltávolítottam és az egész külsejét átmostam alaposan. A belső részben sokszor próbáltak különféle helyekre szögeket verni, ezeket lejavítottam.
Miután letakarítottam, eltávolítottam a teljes gyöngysort az éleiről. Ilyen sérült állapotban kaptam, tehát egyszerűbb volt eltávolítani, mint szerezni hozzá ilyen díszgombsort.
Miután eltávolítottam minden felesleges kiegészítő elemet, alapoztam Autentico Primerrel. A Primer tapadóhídként és átvérzések ellen is szolgál. Itt szükség volt a szagok eltűntetéséhez is minden külső és belső rész lefestésére, sőt, az alját is teljes egészében festettem. Az üveges részeknél maszkoltam maszkoló szalaggal és úgy festettem.
Számos esetben akkor látjuk a felületi egyenletlenségeket, amikor az első rétegben felkentünk a színt. Itt is ez történt. Az első réteg felkenése után HARZO javítótapasszal még 4 helyen legletteltem, hogy teljesen sima legyen a felület. A javítótapasz úgy viselkedik, mint egy csempeglett, így a javítás száradása és csiszolása után nem szükséges újra alapozni tapadóhíddal a felületet. Kenhető rá újra a festék. A Pentart csodálatos Olajfazöldjével dolgoztam. Összesen 3,5 dl festéket használtam el a teljes felület két rétegű festéséhez.
A tapétázáshoz HARZO parkettalakkot használtam. Bekentem vele a felületet, közben pedig tapétaragasztóval bekentem a tapétát. Ez egy összeilleszthető tapéta, aminek látszik még a ragasztási vonala ezen a fotón. A parkettalakk és a tapétaragasztó nagyon szuperül működött együtt. A felső és alsó sarokban egy zöldre festett sarokléccel takartam le az illesztést. A tapétázás után körbefestettem a teljes bútort.
Ha van egy régi bútordarabod, amit megmentenél, átalakítanál, hívj minket, nézd meg a szolgáltatásainkat. Ha Te magad festenéd át, gyere el bútorfestő workshopjainkra.