Bútorfestés

Kávé és bárszekrény átalakítása ruhás szekrényből

Zöld bárszekrény_vintimage.hu_bútorfestés_borito

A száz éves ruhásszekrények legnagyobb baja, hogy szuperül elkészítették őket, így mindig sajnáljuk őket kidobni. Bár elemeire hullott ez is, mégis láttam benne azt a bárszekrényt, amiből a kedves vendégeim, workshopozóim kávét töltenek, körülötte frissülnek fel a szotyimogyiropitól. Úgy döntöttem, hogy megjavítom és lefestem. Ehhez asztalos segítséget kértem, de szerencsére pont van a családban egy szakember, így a bátyám előkészítette javításra és festésre a felületet.

Néhány fontos eleme is hiányzott a szekrénykének, ezeket újrafragtuk, fenyőlécekből pótoltuk és ragasztottuk. A tisztítás után megvártuk, hogy a ragasztó biztosan fogja az elengedett fa részeket és ezután HARZO javítótapasszal kezdtük a munkálatokat.

A szekrény sokszor megázhatott és dohos helyen volt, így kártevő irtásra is szükség volt, ráadásul egy oldalsó elemet eltávolítottunk róla, így a nyers fafelületeket javítottuk a HARZO javítótapasszal.

Bútorfestés krétafestékkel

A lakkozott felületeket jelen esetben nem alapoztam, így az éleket, fafaragásokat bátran átfestettem krétafestékkel. Jelen esetben a fantasztikus körecsetünket, szintetikus sörtéjű dekorecsetet használtam. Ezzel az ecsettel az összes fafaragást, körkörös mozdulatokkal szépen le tudtam festeni. A belső részeket, melyek natúr fa felületek, ecetes vízzel mostam át, és száradás után színtelen waxszal kezeltem le. Végül a teljes, festett felületet is színtelen waxszal zártam.

Iratkozz fel heti hírlevelünkre,

hogy elsőként értesülhess dekorfal és bútorfestő workshop időpontjainkról, ingyenes szakmai rendezvényeinkről, dekorfestéshez kapcsolódó legfrissebb tartalmainkról!

Feliratkozásoddal, engedélyt adsz nekünk arra, hogy e-maileket küldjünk termékeinkről, exkluzív akcióinkról és különleges eseményekről. Hozzájárulásod azonban bármikor visszavonhatod az e-mailekben található leiratkozási linkre kattintva.